Enyhíthetők a mianmari puccs következményei?

Markovics Milán Mór
őrnagy, kutató, NKE EJKK Vallás és Társadalom Kutatóintézet

A konfliktus kezelésének módja a nagyobb nemzetközi figyelem visszanyerése és a buddhista közösségek támogatása is lehetne.

Mianmar több mint 50 millió lakosú ország, területileg hétszer nagyobb hazánknál. Sokunk számára korábbi nevén, Burmaként ismerős, vagy akár Orwell Burmai napok regényéről, ami az angol gyarmati időkben íródott. „Az Irrawaddy folyó kiszélesedő torkolatának öblében, Birma bejáratánál fekszik Rangoon kikötője. A félvad hely egyetlen európai jellegű része a part sárga homokkal és belehengerelt kavicsszemekkel képezett sétánya, pálmákkal és agavékkal díszítve.” – írta Rejtő Jenő Az elveszett cirkáló című kalandregényében. Mianmar belpolitikai helyzete miatt akár ma is igaz lenne rá a félvad jelző.

2021. február elsején – az előző év választásait érvénytelennek nyilvánítva – a Tatmadaw (Mianmar hadereje és meghatározó politikai-hatalmi csoportja) átvette az ország irányítását. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság hatására nem tett lépéseket, belügynek minősítve az eseményt. Az említett két ország aztán elsőként is tett gesztusokat az ország új vezetői felé.

Az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations – Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) részben tagországának érintettsége miatt, részben a nemzetközi elvárás hatására – nevezetesen, hogy a szervezet oldja meg a problémát – igyekezett választ találni a puccsra, és az annak következményeként kialakult fegyveres konfliktusra. 2021 áprilisában el is fogadtak néhány megoldási javaslatot, köztük egy ASEAN-megbízott kinevezését (Erywan Yusof), azonban maga a kinevezési folyamat több hónapba telt, majd a megbízott el sem jutott Mianmarba. Az ASEAN a humanitárius segélyeit sem tudta eljuttatni a megfelelő helyekre.

Az ENSZ különmegbízottja, Christine Burgener vagy az ENSZ emberi jogi különmegbízottja, Tom Andreas sem mehet az ország határain belülre a kormány engedélye híján. Az ASEAN vezetői később úgy döntöttek, hogy kizárják Min Aung Hlaingot – a Tatmadaw első számú vezetőjét, a puccs óta az ország miniszterelnökét – az október 26-i csúcstalálkozójukról.

A közelmúltban a rohingya (főleg muszlim) kisebbség helyzete előtérbe került, azzal a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság is foglalkozott, de az általa előírtak teljesítését először a koronavírus miatt elhalasztották, majd a puccs miatt vált kérdésessé annak végrehajtása.

Vallási nézőpontból is érdekesek az események. A rohingya helyzetet és a puccsot leginkább Malajzia és Indonézia ítélte el, amelyek a régió legnagyobb muszlim lakosságát tudják magukénak. Ugyanakkor a rohingya menekülteket nem kívánták fogadni, ami a világ más táján élő muszlimok szemében erősítette a távol-keleti iszlám gyengeségének rég meglévő képzetét, mások pedig az iszlám szolidaritás hiányát látták ebben.

2022. március 15-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 49. rendes ülésén a Mianmarral kapcsolatban elfogadott jelentés újabb, az emberi jogokat érintő problémára hívja fel a figyelmet.

Az ENSZ Közgyűlése 75/287. számú határozata az erőszak terjedésére hívja fel a figyelmet. A legtöbb ország fel is hagyott azzal, hogy az országba fegyvereket szállítson, ám Kína, Oroszország, Szerbia és India továbbra is szállít oda fegyvereket.

Fegyveres támadásokat egyrészt a Tatmadaw indít, másrészt a helyi milíciák, ellenálló fegyveres csoportok vesznek részt a harcokban. Az sem kizárt azonban, hogy ezek a fegyveres csoportok csak az ellenállás mögé bújva igyekeznek saját, például szeparatista vagy illegális drog- és műkincskereskedelmi tevékenységeiket elfedni. A fegyveres harc áldozatai között gyerekek is vannak, a célpontok között pedig – a sokszor menekültek által használt – szakrális helyek is szerepelnek.

A puccs következtében megalakult Nemzeti Egységkormány (National Unity Government – NUG) sem eszközben, sem nemzetközi támogatásban nem tud valódi segítséget nyújtani. Azok a milíciák, melyek a NUG mellé állnak, általában csak jelképesen veszik fel a NUG fegyveres erőit jelző PDF (People’s Defence Forces – Népi Védelmi Erők) nevet, de maradnak saját struktúrájukban, és nem kapnak másfajta logisztikai támogatást sem – a korábbiakkal ellentétben.

A vallás szerepe a konfliktusban összetettebb, mint régebben. Híres lett a mianmari 2007-es ún. sáfrányos forradalom (az eseményen résztvevő szerzetesek ruhájának színére utal a név), amikor gazdasági és politikai tiltakozások, tüntetések sorozata bontakozott ki. A valláshoz, különösen a buddhista közösséghez tehát hagyományosan kötődik a politizálás az országban.

A szangha, vagyis a buddhista szerzetesközösség tagjai nem alkotnak homogén csoportot. Egy részük a korábbi szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedtté vált MaBaTha (Association for Protection of Race and Religion – a Faj és Vallás Védelmének Szövetsége) tagja, ők főleg a katonák által vezetett kormány pártját fogják, és alapvetően az iszlámban látnak politikai és vallási elnyomást. Ezzel szemben az úgynevezett Peace Sangha Union (Béke Szangha Unió) nevű közösséghez a demokráciapártiak tartoznak. Fontos tényező, hogy a szerzetesség Mianmarban nem mindig szabad elköteleződés kérdése, hanem társadalmi elvárás is, hogy egy időre annak álljon minden férfi. A permanensen szerzetesi életet választók sem nevezhetők azonban egységes álláspontúaknak.

A nem buddhista vallási közösségek alapvetően demokráciapártiak. A katolikus egyház diplomatikusan, de határozottan kiáll a béke mellett, és elítéli azokat a cselekményeket, melyek erőszakot okoznak. A katolikus templomok rombolása, fegyveres rongálása sem ritka, ami a vallásos közösségek számára nemcsak életformájuk és világnézetük támadását jelenti, hanem emberéleteket is követel.

A vallás az ellentétek szításának, a különbség hangsúlyozásának eszköze is. Így azzal, hogy valaki más vallású, a gyűlölet célpontjává válhat. Ugyanakkor a vallások az erőszakkal szembeni sajátos ellenállásnak is megtestesítői. Lehetett már olvasni egy katolikus szerzetesnővérről, és néhány esetben buddhista szerzetesekről is, akik letérdelnek és imádkoznak az út közepén, farkasszemet nézve a katonai erővel. Ilyenkor megtorpan a katonai előrenyomulás, sőt volt, hogy megfordultak és elmentek.

A katonák nem rettennek meg a kínzástól, a gyanús emberek letartoztatásától, a családtagok túszként való elfogatásától, másfelől az ellenállók is a gyanús embereket zaklatják, illetve a Tatmadaw helyi embereit megölik, kivégzik. Senki sincs biztonságban. A NUG és a Tatmadaw egymást kölcsönösen terrorszervezetnek deklarálták. A NUG tavaly szeptemberben védekező háborút hirdetett. Mindemellett ott van a már humanitárius katasztrófa szélére sodródott ország gazdasági állapota, a munkanélküliség, az összeomlott oktatási és a megtépázott egészségügyi rendszer.

Ahogy az International Crisis Group biztonságpolitikai kutató- és elemzőcsoport is javasolja, amíg a nemzetközi és nagyhatalmi segítség nem érkezik meg (ha egyáltalán megérkezik valaha), jelen helyzetben az NGO-knak (és a velük rokon vallási csoportoknak) nagy jelentősége van abban, hogy célzott, jól átgondolt támogatással segítsék az országot.
Itt a sajátosan NGO-nak nevezhető vallási csoportokra is érdemes gondolni. Amíg az ASEAN a jelenleginél hatékonyabb lépésekre nem lesz képes, különösen fontos lenne a vallási, főleg a buddhista csoportok támogatása, amelyek különleges nemzetközi beágyazottságuk lévén a többi szereplőnél eredményesebben képesek segíteni humanitárius területen.

Fotó forrása: Wikipedia/Mil.ru. 

További izgalmas, tudományos tartalmakért kattintson