Great Resignation avagy Miért nem dolgozik Amerika?

Vilonya Martin 
junior kutató

A 2021-es év folyamán havonta átlagosan majdnem négymillió ember mondott fel munkahelyén az Amerikai Egyesült Államokban. Mi állhat e rekordmagas érték mögött? A pénzpiacok túlzottan jó teljesítménye? A pandémia következtében megnövekedett stressz? Esetleg a rossz munkakörülmények? Milyen hatással lehet a Great Resignation (azaz a Nagy Felmondás) a világunkra?

John Maynard Keynes, a XX. század talán egyik legnagyobb hatású közgazdásza 1930-ban megjelentetett egy esszét Gazdasági lehetőségek az unokáink számára címmel. Ebben azt a gondolatot fejtette ki, hogy a következő évszázadban olyan gyors ütemben fejlődhet a gazdaságunk, hogy megoldódhat a szűkösség problémája is. Ennek hatására könnyen lehet, hogy száz év múlva az emberek mindössze heti 15 órát dolgoznak majd. Keynesnek részben igaza volt: a növekedés mértéke valóban rendkívüli volt, az USA-ban például reálértéken számolva a GDP 1930 óta körülbelül tizenhatszorosára nőtt, az egy főre jutó bruttó nemzeti termék pedig közel hatszorosára emelkedett. Az ugyanakkor, hogy a munkavégzés háttérbe szoruljon, utópisztikus gondolatnak tűnik.

Számos közgazdász próbálkozott azzal, hogy megmagyarázza, miért tévedhetett Keynes a „pihenés” kérdésében. Egyesek szemében a fogyasztói társadalom a ,,bűnös”, míg más nézetek a karrierépítés életünkben betöltött fontos szerepét hangsúlyozzák. Abban ugyanakkor egyetértenek, hogy – különösen Amerikában – a munka központi szerepében nem várható változás.

Azonban a közelmúltban látszólag valami mégis megváltozott ebben a tekintetben. Míg ugyanis a 2008-as pénzügyi válság kirobbanása utáni években a munkahelyüket önként elhagyók száma kevesebb, mint havi kétmillió volt, a Covid-19 járvány nyomán kibontakozó válság esetén ez a kép jelentősen módosult. A pandémia első hullámának idején ugyan jelentősen csökkent a felmondások száma, azonban ez az érték a 2021-es évre soha nem látott szintekre emelkedett. Ez azért tűnhet meglepőnek, mert a közgazdaságtani logika azt sejtetné, hogy válságok idején az emberek számára fontosabb a biztos állás, mint konjunktúra idején. Miért alakul most mindez másként?

A vírus felkavarta az állóvizet, de a problémák mélyebben gyökereznek

Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a választ maga a betegség jelenti: a járvány megviselte sokak mentális egészségét. Bizonyos területeken pedig, ahol a pandémia hatására megnövekedett a terhelés (például az egészségügyben vagy a technológiai szektorban), az a dolgozók kiégését eredményezte. Elképzelhető, hogy mások a járványügyi védekezés előírásai miatt (kötelező maszkviselés, oltás) hagyhatták el munkahelyüket. Amerikában emellett a munkanélküli segélyezés bővítésével és lakossági pénzosztással próbáltak küzdeni a válság társadalmi hatásai ellen, ami egyesek számára lehetővé tette azt, hogy megnövekedett megtakarításaikból éljenek.

Pozsár Zoltán, a Credit Suisse globális stratégája ennél is továbbmegy. Ő az USA-ban tapasztalt munkaerőhiányt azzal magyarázza, hogy egyrészt számos fiatal meggazdagodott a kriptovalutákon, másrészt pedig az idősebbek a magánnyugdíjpénztárak jó hozamai és az olcsó jelzáloghitelek miatt korán nyugdíjba vonultak. E csoportok kivonulása a munkapiacról hiányt teremtett, ami az elemző szerint gerjeszti az inflációt. Pozsár okfejtése szerint a Fednek, azaz az amerikai központi banknak akár érdemes lehet jelentősen szigorítani a monetáris politikáján, és ezzel nagyobb volatilitást teremteni a piacokon. A jegybank elnöke, Jerome Powell pedig beszédében kiemelte a rekordmagas infláció veszélyét, valamint azt is, hogy a Fed hajlandó ez ellen az alapkamat komolyabb mértékű megemelésével is harcolni.

Azonban nem csak az ország tehetősebb rétege számára kényelmetlen a munkapiac status quo-ja. Sokan az alacsony fizetés és a rossz munkakörülmények miatt mondanak fel, vagy próbálnak szakszervezeteket alapítani. Milliós közösségek alakultak ki a munkavállalók helyzetének javítása érdekében, ilyen például a Reddit közösségi média platformon szerveződött antiwork mozgalom, mely zászlajára a „Munkanélküliség mindenkinek, nemcsak a gazdagoknak” mottót tűzte ki. Abban pedig van igazság, hogy az USA 7,25 dolláros szövetségi minimálbére (egyes tagállamok esetén ez magasabb) alacsonynak tűnhet például a Németországban bevezetni tervezett 12 euróshoz képest. Noha a szövetségi minimálbérnek megfelelő (vagy annál alacsonyabb) összeget csupán a dolgozók elenyésző hányada keres, annak növelése csökkenthetné a szegénységi küszöb alatt élők 11,4 százalékos arányát. Továbbá az is kedvezőtlen lehet az amerikai munkásoknak, hogy nekik évente átlagosan csak 14 szabadnap jut, még európai társaiknak 24. Szakszervezetek bontanak zászlót olyan cégeknél is, mint az Amazon, és követelnek jobb körülményeket. Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy a közgazdaságtan hagyományosan szkeptikus a szakszervezetek és a minimálbér intézményeivel szemben, mondván: azok növelik a munkanélküliséget. Ám manapság ezeket az állításokat egyre többen kérdőjelezik meg.

Az otthon az új iroda

Az USA tehát egy olyan helyzetben találta magát, ahol a munkaerőhiány találkozik az inflációval, ennek hatására pedig sokakban felvillan az ár-bér spirál rémképe is. Ez a kifejezés azt a jelenséget írja le, melyben az emberek a megnövekedő árak miatt nagyobb béreket kérnek maguknak, annak érdekében pedig, hogy ezt a vállalatok kigazdálkodják, növelik termékeik árát. Ez egy olyan öngerjesztő folyamat, amely hatására a bérek ugyan nominálisan emelkednek, de ez maga után vonja az árszínvonal növekedését is, ami végső soron nem segíti a jólétet. Ez a mostani helyzetben azért is lehet különösen veszélyes, mert a poszt-Covid-időszakban tapasztalható infláció főbb okozójának a kínálati oldalon fellépő, az ellátási láncot érintő problémákat tartják. Így a bérek emelkedése a kereslet növekedése miatt még további áremelkedést eredményezhet.

Joe Biden elnök is foglalkozott a munkaerő helyzetével a State of the Union beszédében. A politikus időszerűnek látja ugyanis, hogy az amerikaiak visszatérjenek a munkába. A gondolat nem aratott osztatlan sikert, mert számos dolgozó számára a pandémia során kialakult home office kedvező alternatívának bizonyult. Ahogyan talán az időzítés sem volt szerencsés, hiszen az orosz-ukrán háború miatt növekedésnek indult üzemanyagárak sokaknak költségessé teszik a heti ötnapos munkába járást. Ez az átalakulás könnyen feleslegessé teheti a nagy irodaházakat, valamint számos üzlet csődöt is jelenthet. Lehetséges, hogy Amerika már sosem tér vissza a hagyományos heti ötnapos munkavégzéshez, ennek következményeivel pedig még nem teljesen vagyunk tisztában.

Összegzés

Láthatjuk, hogy a vírus és Great Resignation felkorbácsolta a munkapiacon az állóvizet, és előfordulhat, hogy ez megváltoztatja a munkához való jelenlegi hozzáállásunkat is. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy csak arról van szó, hogy az Egyesült Államok most hozza be az Európával szemben fennálló lemaradását a munkavállalók jólétét illetően. De az is lehet, hogy a mi unokáinknak már tényleg a Keynes által vizionált 15 órás munkahét lesz a norma. Ezt a folyamatot azonban még számos kérdés övezi. Képesek leszünk-e kezelni az öregedő társadalmak problematikáját? Meg fogja-e szüntetni az emberi munkavégzés szükségességét a robotizáció, az ipar 4.0? Esetleg a klímaváltozás elleni küzdelem fogja lekötni az erőforrásainkat?

Fotó forrása: Depositphotos.com

További izgalmas, tudományos tartalmakért kattintson