Közép-európai arisztokrácia a 21. században

Szeghy-Gayer Veronika
tudományos munkatárs, NKE Közép-Európa Kutatóintézet

 

Nyugat-Európában az arisztokraták a hírességek közé tartoznak, a bulvársajtó pedig szinte minden mozdulatukat követi. A közép-európai régió posztszocialista országaiban azonban szinte teljesen ismeretlenek.

Ez a helyzet a kommunizmus korszakának egyik következménye, hiszen az elmúlt rendszerben az arisztokratákat megfosztották családi székhelyeiktől, sokan emigráltak, s akik maradtak, gyakran börtönben végezték, vagy nyomorúságos, nemritkán megalázó körülmények között tengették mindennapjaikat. Ezek a gondolatok vezetik be Alena Činčerová cseh dokumentumfilm-rendező Kék vér (Modrá krev) című sorozatát, amelyet 2017-ben kezdett vetíteni a Cseh Televízió, s amely nyolc arisztokrata család jelenkorát, csehországi – 1989 utáni – visszatérésének történetét mutatta be. A műsort akkor mintegy 7 millióan látták, a nagy sikerre való tekintettel pedig 2019-ben újabb nyolc családi portré készült el. A sorozat minden tekintetben adósságot törleszt – ahogy arra készítői is törekedtek –, s nem egy megfontolandó tanulsággal szolgál a cseh történelmet kevésbé ismerők számára is.

A családokkal felvett beszélgetések során megszólal az a generáció,
amely még a második világháború előtt született, és személyes emlékei is vannak
az 1945 utáni jogfosztásokról, a meghurcoltatásról, a menekülés vagy éppen a
kényszerű emigráció keresű tapasztalatairól. Rajtuk kívül találkozunk a már a
második világháború után született középgenerációval, illetve azokkal a fiatal
családtagokkal is, akik adott esetben a cseh nyelv ismerete nélkül, amerikai
vagy nyugat-európai egzisztenciájukat hátrahagyva Csehországban alapítottak
családot, s a családi birtok megmentésére, újbóli felvirágoztatására tették fel
az életüket. Ők azt is fontosnak tartják, hogy sorsukkal a szélesebb nyilvánosság
is megismerkedhessen. A sorozat egyik legfontosabb üzenete: olyan személyiségek
bemutatása, akik nem „semmittevőkként élősködnek” a társadalmon (ahogy azt a
nemesekről egykor a kommunista propaganda sulykolta), hanem felelősséget
vállalnak környezetükért és saját társadalmukért. Többen ráadásul az 1990 utáni
cseh politikai élet aktív részesei is lettek. A legismertebb közülük
kétségkívül Karel Schwarzenberg, Csehország 2010 és 2013 közötti
külügyminisztere, aki 2013-ban másodikként végzett a köztársasági
elnökválasztáson. Tomáš Czernin (1962–) pedig jelenleg is a cseh parlament
szenátora. Természetesen mindeközben az is kiderül, hogy a „kékvérűek” –
akiknek hagyományosan legalább négy keresztnevük van és öt-hat nyelven
beszélnek – Csehországot tartják az otthonuknak, jó a humorok, és az évszázados
tradíciók súlya ellenére tulajdonképpen igazi átlagemberek.

A beszélgetéseket az is különlegessé teszi, hogy az interjúkat nem egy
idegen, hanem egy „közülük való” készítette: gróf  František Kinský (1947–), aki egyébként több,
a sorozatban megjelenő családdal áll rokonságban. Kinský 2010 óta egy
észak-csehországi község, Kostelec nad Orlicí polgármestere, ahol az 1990-es
években visszaszerzett, s jelenleg különféle kulturális rendezvényeknek otthont
adó családi kastélyuk is áll. Egyik sokszor emlegetett mondása, miszerint
„gazdasági szempontból jó néhányszor öngyilkosságot követtem el, de mint
látják, túléltem”, jól rávilágít arra a körülményre, amelyről a magyar olvasók
is hallhattak már – például az Erdélybe visszatelepült fiatal Bánffy Farkastól
–, hogy egy több száz éve épített kastélyt, kúriát a 21. században csak akkor
lehetséges megmenteni és fenntartani, ha a tulajdonos megfelelő anyagi
háttérrel rendelkezik, és/vagy ha a kárpótlások során visszaszerzett
épületekhez földeket, erdőket vagy egyéb, gazdasági szempontból hasznosítható
területeket is visszakapott a család. Ez utóbbi azonban nagyon sok esetben nem
történt meg.

Miközben a magyar nemzettudatban egészen 1945-ig komoly szerepet
játszottak az úri-nemesi hagyományok, a nemesség pedig fontos eleme volt a
magyar politikai elitnek, a csehek már 1918 végén, demokratikus köztársaságuk
első rendelkezései között jóváhagyták a nemesi címek eltörléséről rendelkező
törvényt, 1936-ban pedig még a nemesi címerek használatát is betiltották.
Ugyanerre Lengyelországban 1921-ben, Magyarországon pedig csak a második
világháború után, 1947-ben került sor. A Kék vérben elsősorban cseh nemzeti
öntudatú családok történetével ismerkedhetünk meg. Talán kevéssé van jelen a köztudatban,
hogy 1939-ben, amikor a német megszállók létrehozták a Cseh-Morva
Protektorátust, a cseh- és morvaországi nemesség 82 tagja közös (két szövegből
álló) memorandumot terjesztett fel Emil Hácha elnökhöz. Ebben egyrészt kiálltak
a csehszlovák állam integritása mellett, másrészt hangot adtak a cseh nemzethez
való tartozásuknak, visszautasítva ezzel a nácik cseh nemességet is érintő
németesítő törekvéseit. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lettek volna
olyan arisztokrata családok, amelyek ne támogatták volna Hitler politikáját.

Gazdasági szempontból jó néhányszor öngyilkosságot követtem el, de mint látják, túléltem.

A Kék vér beszélgetéseiben nem söprik a szőnyeg alá a német kérdést
sem. A csehországi nemesség jelentős része ugyanis németnek vallotta magát, s
minthogy a Beneš-dekrétumok alapján a németségükre hivatkozva fosztották meg
őket mindenüktől, 1989 után a törvény sem tette lehetővé javaik
visszaszerzését. Ilyen a már Lichtensteinben élő, de Cseh- és Morvaország
történetében mintegy 700 évig fontos szerepet játszó Lichtenstein család is,
amely hatalmas kiterjedésű csehországi birtokai elvesztése ellenére jelenleg is
az egyik leggazdagabb nemesi eredetű családok közé tartozik Európában. De a
sorozat első évadjában megismerjük Mathilda Nostitzová (1936–) történetét is,
aki éppen azért nem kapta vissza a családi székhelyet, mert édesapja németnek
vallotta magát. A Nostitz család egykori impozáns kastélya később az állam
tulajdonából egy helyi befektető kezébe került, aki láthatólag nem törődik a
mára romossá vált épülettel. Maga Kinský is többször említi német édesanyját, a
kérdés tehát majdnem minden részben érintve van.

1990 óta Csehországban több mint kétszáz kérvényt adtak be épületek,
erdők, tavak és egyéb ingatlanok visszaszerzésére, s azóta mintegy 60 kastély
került vissza eredeti tulajdonosához. Ugyanakkor, ha mindent
visszaszolgáltatnának, az anyagilag igencsak megterhelné a cseh államot. Végül
szinte magától kínálkozik a kérdés: vajon hogyan lehetne egy hasonló
portrésorozatot leforgatni Szlovákia vonatkozásában? (Különösen annak tükrében,
hogy az erdélyi nemesség sorsával többen is foglalkoznak – lásd például
Margittai Gábor (1) és Csinta Samu (2) könyveit (3).) Ha igen, ki készítené el,
magyar vagy szlovák dokumentumfilmesek? Esetleg közösen? Ki hova tenné a
hangsúlyokat? És egyáltalán hol kellene keresni az ottani nemesi családok
leszármazottait? Mi maradt az ő építészeti örökségükből? Az új cseh sorozat
szerint egy olyan társadalmi réteg, amely minden nemzetközisége ellenére a nemzeti
eliteket testesítette meg szinte minden közép-európai országban, nemcsak egy
letűnt korszak maradványát jelképezi, de akár új tartalmat és értelmet adhat a
21. századra egyszerre átpolitizált és kiüresedett cseh nemzeti identitásnak
is. Pont azért, mert egyszerre nemzeti és európai.


Felhasznált irodalom:
https://www.ceskatelevize.cz/porady/11453913494-modra-krev/
https://ct24.ceskatelevize.cz/archiv/1430610-zruseni-slechtickych-titulu-patrilo-mezi-prvni-pravni-normy-ceskoslovenska
http://www.kinskyartmedia.cz/reference/modra-krev-dokumentarni-cyklus-reziserky-aleny-cincerove
Kateřina Kučerová: Deklarace zástupců české šlechty na obranu československého státu a národa… (BA-dolgozat). Masarykova univerzita, Filozofická fakulta
Historický ústav, Brno, 2012: https://theses.cz/id/f34pzf/
Vladimír Votýpka: Paradoxy české šlechty. Dokořán-Jaroslava Jiskrová, Praha, 2005.
Vladimír, Votýpka: Návraty české šlechty. Paseka, Praha-Litomyšl, 2000.

Képek forrása: https://www.ceskatelevize.cz/ , https://www.kinskyartmedia.cz/

süti beállítások módosítása