Újabb európai pofon a határon túli magyaroknak

Tárnok Balázs
tudományos segédmunkatárs, NKE Európa Stratégia Kutatóintézet

Hat év után elutasított beadvány

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2021. június 17-én tette közzé döntését Pereszlényi Gyula felvidéki felperes ügyében. A per tárgya egy párkányi regionális televízió – szlovák nyelvtörvény szerinti – 2013-as megbírságolása volt egy kizárólag magyar nyelvű riport miatt. A strasbourgi bíróság hat év után, formai okokra hivatkozva utasította el a beadványt.

Az emberi jogi bíróság döntése azért is érthetetlen, mert formai hibák esetén a testület általában egy éven belül el szokta utasítani a keresetet. Strasbourgnak most mégis hat év kellett ahhoz, hogy megállapítsa az alaki hibát. Fiala-Butora János, a felperes jogi képviselője szerint a bíróság valójában el akarta kerülni az érdemi döntéshozatalt. Fiala-Butora hozzátette: „a nemzetközi kisebbségvédelmi szervezetek 30 éve nem bírnak áttörést elérni a kisebbségi jogok terén. […] Sokan emiatt csalódtak a nyugati intézményrendszerekben, és most a strasbourgi bíróság is beállt ebbe a sorba.

”Ezzel az alibista döntéssel újabb, immár sokadik méltatlan pofont kapott a felvidéki (és áttételesen minden határon túli) magyar közösség egy európai intézménytől, ezúttal az Európa Tanács keretein belül működő Emberi Jogok Európai Bíróságátó

Hiányos szabályozás

Az Európa Tanács egyébként gazdag joganyaggal rendelkezik a nemzeti kisebbségek védelmét illetően. Ezen kisebbségvédelmi rendszerből ugyanakkor hiányzik a kényszerítő erő, amely e normák érvényesülését a kormányokon számonkérhetné. A Nyelvi Karta és a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény bár kötelező erővel bírnak, mindkét dokumentumból hiányoznak a szankcionáló mechanizmusok. Ráadásul több európai ország – így például Franciaország, Belgium, Görögország, Bulgária és a balti államok – nem írta alá egyik vagy másik egyezményt, így számukra ezek nem is kötelezőek.

Másrészt az Európa Tanács szervei az elmúlt évtizedekben számos határozatot és ajánlást fogadtak el a témában, sokszor magyar kezdeményezésre (lásd a 2014-es Kalmár-jelentést, a 2017-es Magyar-jelentést, a 2018-as Hoffmann-jelentést vagy az idén áprilisban elfogadott Kovács-jelentést), de ezek jogi kötőerővel nem bíró, ’soft law’ dokumentumok.

Az elmúlt években és évtizedekben ugyanakkor a legtöbb csalódást az Európai Unió intézményei okozták a nemzeti kisebbségek számára.

Az Európai Unióban mintegy 50 millióan tartoznak valamely nemzeti kisebbséghez. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az EU deklarált alapértéke. Egy ugyanolyan alapértéke, mint a sokat emlegetett jogállamiság. Ennek ellenére nincs olyan másodlagos uniós jogi aktus (rendelet vagy irányelv), amely a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok védelmére irányulna. Számos tagállam ennek megfelelően rendszeresen csorbítja a kisebbségi jogokat (a legjobb példa erre Litvánia, amely 2010-ben egyszerűen hatályon kívül helyezte az euroatlanti integráció során elfogadott kisebbségi törvényét).

Ezt a hiányt felismerve indult el 2013-ban sokéves útján a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés. Mint ismert, a Magyarországon is rendkívül népszerű kezdeményezés mellett több mint 1,1 millió érvényes aláírás gyűlt össze, így az ügy az uniós intézmények elé került. A kezdeményezés szervezői számos intézmény, tagállami és regionális parlament támogatását megszerezték, valamint az Európai Parlament is háromnegyedes többséggel állt ki a javaslatcsomag mellett. Mindezek ellenére az Európai Bizottság 2021 januárjában elutasította a javaslatcsomagot, s annak kilenc eleme közül egyik vonatkozásában sem indította meg az uniós jogalkotási eljárást.

Európai prioritások

A döntés óriási csalódottságot okozott nem csupán Magyarországon, de valamennyi határon túli magyar közösség körében, különösen Erdélyben és Felvidéken, ahol mintegy 300 ezren, illetve 70 ezren támogatták a kezdeményezést. Ennek a csalódottságnak az egyik megnyilvánulása a felvidéki „uniós zászló mozgalom” volt: több dél-szlovákiai magyarlakta település vezetése félárbócra eresztette, bevonta vagy éppen „visszaküldte” Brüsszelbe az uniós zászlókat, tiltakozásul az Európai Bizottság elutasító döntésére.

Ráadásul úgy tűnik, a hiba nem az európai polgári kezdeményezés rendszerében keresendő. A ketreces állattartás tilalmát szorgalmazó „End the Cage Age” kezdeményezés az uniós intézmények és politikai szereplők széles körű támogatását élvezi, s június 30-án az Európai Bizottság is döntött a jogalkotási eljárás megindításáról. Úgy tűnik tehát, hogy a Bizottságnak fontosabb az állatok védelme (még az európai állatartók gazdasági versenyképességének veszélyeztetése árán is), mint a nemzeti közösségeké.

Hátrányban a kisebbségi jogok

A határon túli magyarok csalódottságát tovább fokozza, hogy csupán az őshonos nemzeti kisebbségek „mostohagyerekek” az egyes kisebbségi csoportok közül. A Bizottság 2020-ban több stratégiai dokumentumot is elfogadott a különböző kisebbségi csoportok érdekében (a rasszizmus elleni cselekvési tervet, a nemi (gender) esélyegyenlőségi stratégiát, az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégiát és a romák egyenlőségét célzó stratégiai keretrendszert). Azonban ugyanez a szervezet a nemzeti kisebbségek védelmét teljes egészében elkaszálta, bármiféle kompromisszumos megoldási javaslat vagy stratégiai dokumentum előirányzása nélkül.

Bár a strasbourgi bíróság az Európa Tanács keretein belül működik (amely az EU-tól független, regionális nemzetközi emberi jogi szervezet), a közhangulat alakulása szempontjából ez kevésbé releváns.

Egyrészt az átlag európai polgár (figyelemmel a két szervezet közti átfedésekre) nehezen tudja elhatárolni az Európai Unió és az Európa Tanács intézményeit. Másrészt mindkét szervezet a közös európaiság ideájára épül, s a nemzeti kisebbségek problémáinak figyelmen kívül hagyása a határon túli magyarság szemében éppen ennek a szellemiségnek a cserben hagyását jelenti.

Kisebbségvédelem a magyar elnökség idején

Magyarország vette át fél évre az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét idén május 21-én. A magyar elnökség elsőszámú prioritása a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása.

Bár a magyar elnökségtől – a szervezetben lévő kötöttségek miatt – nem lenne reális azonnal készpénzre váltható eredményeket várni, ez az időszak alkalmas arra, hogy az európai partnerek és a közvélemény figyelmét is felhívjuk azokra a súlyos ellentmondásokra, amelyek a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos jogi és politikai helyzetet jellemzik, s amely ellentmondások ténylegesen alkalmasak arra, hogy az európai együttműködésbe vetett hitet aláássák.

Az európai szintű kisebbségvédelem jelentősége

A határon túli magyarok az elmúlt évtizedekben megtanulták, hogy balgaság a területi államuk jóindulatára bízni magukat. Látszólag még nem érett meg az idő arra, hogy ezek az államok megfelelő garanciát biztosítsanak a kisebbségben élő nemzeti közösségek nyelvének és identitásának megőrzésére.

A külhoni magyarok azt is megtanulták, hogy az anyaország bilaterális kapcsolatokban rejlő érdekérvényesítő képességére sem bízhatják teljesen magukat, hiszen Magyarország ezirányú lehetőségei messze nem korlátlanok. Utóbbira jó példa, hogy a „virágzó” szlovák-magyar kapcsolatok idején, továbbra is hatályban vannak a szlovák nyelvtörvény diszkriminatív rendelkezései. Ezen felül továbbra is tiltott a kettős állampolgárság, és – a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával – még mindig koboznak el földeket a Beneš-dekrétumok alapján.

Mi, határon túli magyarok, hinni akarunk Európában, hiszen egy – területi államokra nézve kötelező, érvényesíthető, így a nemzeti kisebbségek helyzetét ténylegesen javítani képes – európai/nemzetközi garanciarendszer csökkentené közösségeink aktuális politikai változásoknak való kitettségét. Egyre nehezebb azonban hinnünk Európában az elmúlt évek tapasztalatai és a folyamatos pofonok miatt.

További izgalmas, tudományos tartalmakért kattintson