Az internet sötét, és tele van iszonyattal

A rétegszolgáltatások veszélyei a „big tech” szabályozás árnyékában

Mostanában a világ minden pontján sok szó esik a közösségi médiaszolgáltatások szabályozásának reformjáról. A szabályozás új alapokra helyezésének elsőszámú szószólója az USA, ahol a Kongresszus nemrég egyszerre hallgatta meg a szektor legnagyobb vállalkozásainak a vezetőit, illetve ahol Joe Biden amerikai elnök, a köztudottan technológia-kritikus Lina Khant  jelölte az amerikai versenyhivatal (Federal Trade Commission) egyik biztosának.  A hírtartalmak és a közösségi média viszonyának törvényi szabályozása révén Ausztrália  is aktív részese lett a reformról szóló diskurzusoknak, sőt hazai törekvések is vannak  a techcégek magyarországi működésének megreformálására.  A szabályozás hozzáigazítása a megváltozott életviszonyokhoz természetesen üdvözlendő elgondolás és nem vitatható az sem, hogy a jogalkotók elsőként azokra a szolgáltatókra koncentrálnak, amelyeket a Föld polgárainak jelentős része napi szinten használ. Az viszont már problémát jelent, hogy úgy tűnik, a szabályozási kezdeményezések szinte kizárólag ezekre a szolgáltatókra fókuszálnak.

A hírekből is többnyire a nagy platformokkal kapcsolatos pozitív példákat halljuk: azt, hogy mit tesz a Facebook a bosszúpornó visszaszorítása érdekében, vagy azt, hogy hogyan szűri a Google CSAI Match  rendszere a gyermekpornográfiát. Ezek nyilvánvalóan fontos, és jó célt szolgáló eszközök, a world-wide-web azonban nagyjából 1,83 milliárd weboldalt  számlált a 2021. év elejére. Ezek között számos közösségi média platform is megtalálható, amelyek nagy része rétegigényt kielégítő, ún. niche  szolgáltatás. Az igazán problémás (az extrém erőszakot, kegyeletsértést, gyermekek szexuális kizsákmányolását, terrorizmusra uszítást bemutató) tartalmak nem a Facebookon vagy a YouTubeon vannak, hanem azokon a platformokon, amelyekről a felhasználók egy része még csak nem is hallott. Ezt jól példázza, hogy az új-zélandi terrortámadást követően Ausztráliában több hírközlési szolgáltató is blokkolta az olyan oldalak elérését, mint a LiveLeak, a 4chan vagy az 8chan, mivel ezek a platformok szinte korlátozás nélkül tették lehetővé azoknak a megrázó felvételeknek a terjedését, amelyeket az olyan nagy platformok, mint a Facebook vagy a YouTube minél hamarabb igyekeztek eltávolítani. Egy másik példa: az egyik legnagyobb pornóvideó-megosztó oldal, a Pornhub azután kezdte el szigorúbban moderálni a feltöltéseket, miután egy, a New York Timesban megjelent expozé felhívta a figyelmet arra, hogy az oldalon hozzájárulás nélkül feltöltött, valamint gyermekeket ábrázoló felvételek is vannak. Az interneten hemzsegnek az olyan oldalak  (gore vagy shock site-ok), ahol állatkínzásról, brutális balesetekről, öngyilkosságokról, de akár gyilkosságokról készült felvételek is szerepelnek. A LiveLeak, amelyen rendszeresen jelennek meg az Iszlám Állam lefejezéseket bemutató videói, magát a közösségi újságírást (citizenship journalism) megvalósító reality hírportálként definiálja, amely – a portál saját meghatározása szerint – a véleménynyilvánítás szabadságát testesíti meg azáltal, hogy bemutatja a kendőzetlen igazságot a televízió cenzúrázó gyakorlatával szemben.

A felsorolt néhány platform látogatottsága természetesen el sem éri az olyan platformokét, mint a Facebook vagy a YouTube, mégis jelentős számú felhasználót vonzanak (LiveLeak: havi 7-8 millió, crazysh*t.com: havi 11-13 millió, Pornhub: havi 2,13 milliárd  elérés). A közgazdaságtan régóta ismeri a Long Tail (hosszú farok) fogalmát, amely azt írja le, hogy az internetes infrastruktúrának köszönhetően azok a szűk körben eladható, de széles kínálattal rendelkező termékek is megtalálhatják felvevőpiacukat, amelyeknek korábban nem volt esélyük a piacra kerülni. Az elméletet rávetíthetjük a különböző tartalmakat kínáló platformokra is, amelyek az internetes ökoszisztémában a nagy platformokkal párhuzamosan kialakíthatják saját felhasználói bázisukat és – ha önmagukban nem is, de együttesen már – olyan problémákat generálhatnak, amelyekre indokolt figyelni. 

Elképzelhető, hogy a nagy platformok tartalmainak szigorúbb szabályozása nem szünteti meg az internetes tartalomáramlással kapcsolatos problémákat (így az álhírek vagy a gyűlöletbeszéd terjedését), hanem szétteríti azokat az interneten. A kisebb szolgáltatókra fordított kellő figyelem híján – az érdeklődő és a moderált tartalmakra fogékony – közönség meg fogja találni a Facebookról, a Twitterről és a YouTuberól száműzött tartalmakat. A szabályozók - úgy tűnik - hajlamosak megfeledkezni a kisebb szolgáltatásokról, esetleg úgy gondolják, hogy a nagy platformokra létrehozott szabályok később az összes közösségi média szolgáltatóra kiterjednek. Jelentős különbség viszont, hogy amíg egy nagy szolgáltató ­­– reputációja, felhasználói bázisának mérete és a rá irányuló kiemelt figyelem miatt – érdekelt az együttműködésben, és a szabályok betartásában, a kisebb rétegigényt kielégítő platformok nem feltétlen (nem véletlen, hogy az ilyen oldalakat sokszor egzotikus, például ’palaui’ domainen találjuk).

Ezért is lenne indokolt nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy a megalkotásra kerülő új szabályok ezekre a szolgáltatásokra is érvényesek legyenek; továbbá szükség lenne a szabályok kikényszerítésére, valamint egy olyan szankciórendszer kidolgozására, amely a szolgáltatásban található tartalom ártalmasságával arányban teszi lehetővé a szolgáltatók elmarasztalását, szélsőséges esetben akár a szolgáltatás megszüntetését. 

További izgalmas, tudományos tartalmakért kattintson